Stockinger Artúr Szekszárdon született 1926-ban. Egész életét a tolnai dombok között töltötte, ez meghatározta e táj iránti vonzalmát, szeretetét. Gyermek- és ifjúkorában a Tevel melletti Csurgó-pusztán élt, Bonyhádon járt gimnáziumba. Édesapja halála után öccsével együtt a birtokukon gazdálkodott, majd, amikor a kommunista hatalom a földjüket elvette, segédmunkás, majd a győri papi szeminárium hallgatója lett. 1961-ben szentelték pappá. Káplánéveit Újpetrén, Villányban töltötte. 1974-től haláláig, 1994​-ig Nagydorog plébánosa volt. Hányatott sorsáról, gondolatairól bővebben a „Puszták plébánosa” c. könyvben olvashatunk.

Életének szinte minden cselekedetét gyermekkorában a pusztán, a cselédek között szerzett élményei határozták meg. A szabad természetben, a növények és állatok állandó közelségében érezte igazán jól magát. Ezért télen és nyáron egyaránt nagy sétákat tett a határban. A kultúra iránti érzékenységét szüleitől, gyűjtő szenvedélyét nagybátyjától, az egykori boszniai ezredestől örökölte. A világra való kitekintés és az emberekkel való megismerkedés vágya hajtotta újabb és újabb utazásain. Módszeresen figyelte a különböző népek jellegzetes vonásait, szinte antropológusként ismerte az embertípusokat.

A múlt és a jelen t​örténelmének állandó kutatója és elemzője volt. Az ebből leszűrt tapasztalatait, megfigyeléseit, tanulságait igyekezett továbbadni híveinek, barátainak, az ifjúságnak, az őt körülvevő gyerekeknek. Jelmondata a sírfeliratán is olvasható: ”Igyekeztem Jézusomat, Szűzanyámat, híveimet és szegény magyar nemzetemet szolgálni.” Hazai és külföldi utazásai során egy-egy kalappal, népviseleti tárggyal gazdagította gyűjteményét.